A napokban olvastam egy cikket, amely arról szólt, hogy a fiatal felnőttek közel 70 százaléka valamilyen okból kifolyólag nem tud, vagy nem akar felnőttkorában sem elköltözni a szüleitől. Az okok nagy része feltehetőleg anyagi természetű.
Ez az időszak- amit a kutatás tárgyal- már nem a kamaszkor, bár lehet, hogy sokan ekkor élik meg a kamaszkorukat, amit esetleg elfelejtettek kiélvezni tizenévesen. A jövőn való parázás, nemcsak a gyerekek, hanem a szülők parája is.
Hogy mi lesz, amikor el kell engedni őt, mi lesz, ha egyedül kell neki élni a saját életét. Miközben a kamaszkorban bizony valamennyire fel lehet arra készülni, hogy
egyszer “lelép” a gyerek a háztól.
Erre nekünk, parázó anyáknak is tréningezni kell magunkat, és jobb minél előbb ezt elkezdeni. Legjobb, ha azzal kezdjük, hogy a kamasz számára is megtanítunk néhány alapvető dolgot, ami megkönnyíti az önálló életre “vágyást”.
Sok esetben egyszerűen azért marad a szüleivel még fiatal felnőtt korában is a gyerek, mert semmilyen önállóságra nem tanította meg a kedves anyuka (apuka), különböző okok miatt. Vagy azért önállótlan egy fiatal felnőtt, mert sokkal kényelmesebb volt az anyukának, ha elvégezte helyette még azokat a tevékenységeket is, amelyekre éppen csak rágondolt a gyerek… vagy azért, mert nem volt ideje arra, hogy megtanítsa neki, hogyan kell akár csak egy napig is ellátnia magát.
A cikk folytatásáért kattints IDE.
Oszd meg a véleményed velünk!