Kamasz, a végletek embere

Gondolhatnánk, hogy a kamasz nagyon összetett személyiség (egy mimózalelkű kis pillangó, és egy bipoláris, fogfájós ork iszapbirkózik a lelkében naphosszatt), de igazából a világ legegyszerűbben működő élő szervezete: vagy nagyon szeret valamit, vagy nem. Jé Viki írása.

Ha szereti, akkor csinálja, gyorsan, aktívan, lelkesedéssel, és hatalmas elánnal.

Ha nem szereti, akkor meg sem mozdul (értsd: kicsit sem mozdul, meg sem rezzen, esetleg a légzésére figyel, hogy emelkedik-süllyed a mellkasa, de ennyi), illetve undorkodó arckifejezést ölt magára, szájával biggyeszt, orrát felhúzza, mintha valami bűzt vélne érezni. Összeírtam egy listát, az én kamaszom mit szeret nagyon (gyorsan) és mit nagyon (lassan, egyáltalán nem) csinálni.

A kamasz (fiú) nagyon hamar: cikinek tudja érezni a drága, édes jó anyját.

Gyakorlati példa: mit sem sejtve vásárolgatsz a közértben, a kamaszod elkísér, azt mondja azért, hogy segítsen vinni a macskaalmos zsákot. Pedig valójában potya jutifalatért portyázik melletted. Aztán, amikor a pénztáros lánnyal elcsevegsz pár szót az energiaitalok egészségkárosító hatásáról,

már forgatja is a szemét, mert számára minden ciki, amit csinálsz nyilvános helyen, és hangos. Főleg a beszéd tartozik ide. Ha jót akarsz, ne beszélj.

Ez a szabály még elég sok szituációban érvényes lehet egyébként. Ha beszélsz, nyilvánvaló ostobaságokat, ne csodálkozz, amikor beültök a kocsiba, rád förmed: „Tényleg mindig le kell engem égetned nyilvános helyen?! Mondd meg nekem, ez tényleg a hobbid, vagy mi?!” Ezek után valahogy engeszteld ki, nem lesz egyszerű.

Hamar el tudja tünteti a kajáját a tányérjáról.

És az öccse tányérjáról is. Legyen az egy kisebb hegynyi spagetti, bolygónyi tarhonyás hús, anakonda méretű palacsinta, szépen nekilát, és „lapátol-rág-nyel” hármasát megfelelő sorrendben alkalmazva, bármennyi ételt el tud pusztítani, viszonylag rövid időn belül.

Jogosan merül fel benned a kérdés, ha ez ilyen gyorsan megy, vajon van-e ideje az ízlelőbimbóinak egyáltalán felfogni az ízeket? Nyilván nincs, de akkor ezzel az erővel darált kukoricával, földdel, vagy vadtáppal is etethetnéd, kár a konyhában bíbelődni a finom vacsorával.

Hamar fel tud ébredni reggel,

ha gőtéket kell menni számolni valami mocsárba. Nincs az a korai óra, amikor ne tudna kipattanni az ágyból, gumicsizmában (ebben aludt?!).

Hamar el tudja kapcsolni a kocsiban a neki nem tetsző zenéket.

A kamasz (fiú) nagyon lassan, és nehezen kel ki az ágyból reggel, ha iskolába kell menni, de ez most úgysem aktuális, de lesz még itt szeptember!

Lassan és nehezen segít neked cipelni

a bevásárló szatyrot, kivinni a kukába a szemeteszsákot, és egyéb „nemszeretem” tevékenységet folytatni, amit ugye utál.

Lassan és nehezen pucolja ki a vécét.

Egyszer okító-nevelő szándékkal rákényszerítettem, hogy takarítsa ki maga után a vécét.

Felhúzta a (kezére) a gumikesztyűt. Hosszú percekbe telt, míg meg merte fogni a fertőtlenítős tubust (két ujjal), a vécékefétől igazából rettegett, és idegösszeroppanást mímelve látott neki művelethez. Sikongatva, mint egy kislány, valahogy végigcsinálta, de közben látványosan öklendezett és könnybe lábadt szemekkel könyörgött kegyelemért.

Láthatjuk, hogy a kamasz a végletek embere.

Próbáljunk meg ezzel együtt élni, és igyekezzünk számára megfelelő életkörülményeket teremteni. Nincs más dolgunk, mint időnként kaját talicskázni az asztalhoz, egyébként pedig tegyünk úgy, mintha ott se lenne. Hálás lesz. És nekünk is sokkal jobb lesz így.

Fotó:pexels.com