Itt van az ősz, itt van újra, elviselhető a hőmérséklet, tudok aludni, a kánikula alábbhagyásával a mozgás iránti vágyam is visszatért. Emellett pedig tudok azonosulni a lányos anyák örömével is: a mell-, has kilógató ruhadarabokat felváltják az oversize pulcsik és hosszú nadrágok. Minő megkönnyebbülés! Az „ellopják, elkábítják, megerőszakolják, prostitúcióra kényszerítik, hamis ígéretekkel elcsábítják” szorongásaink a hűvös idő beálltával felére csökkentek. Salát Janka írása.
Mindennapos beszólogatások
Valaha (réges régen) voltam én is kamaszlány, rondának és amorfnak éreztem magam, még szép, hogy szívesen tettem ki a kirakatba azt a néhány négyzetcentimétert a testemből, amit vállalhatónak ítéltem magamból. Tizenhuszonéves koromra – a legtöbb nőhöz hasonlóan – én is hozzászoktam
a mindennapos atrocitáshoz, ami egy lányt fiúk és férfiak által érni szokott: füttyögetés, beszólogatás („basználak kislány”), taperolás utcán, villamoson, szórakozóhelyen, nagybácsi haveri körében stb.
Roppant szerencsésnek érzem magam, hogy a legkomolyabb abúzus, amit elszenvedtem egy idegen sráctól kapott pofon volt az utcán, miután visszautasítottam csábító ajánlatát egy nagy közös „kurálásra”.
Ha a „bunkó pasik, bunkó közeledéseiről” beszámoltam szüleimnek, jött a sablon reakció: „Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha megb*sszák!”
Áldozathibáztatás
Én ezt olyan, de olyan igazságtalanságként éltem meg! Én vagyok a kurva, én tehetek róla, hogy a férfiak 50 kiló dugható húst látnak a nőkben? Ma már úgy hívják szüleim reakcióját: áldozathibáztatás.
Úgy látom azonban, hogy a mai napig ott tartunk, hogy lányainkat próbáljuk felkészíteni a férfiak által veszedelmessé tett világra, de kevés lépés történt abban az irányban, hogy fiaink ne legyenek veszedelmesek.
Lányos anyaként persze értem a szüleim reakcióját. Magam is sokkal szívesebben látom gyerekeimet krumpliszsáknak, mint csinibabának öltözve. Ami emögött áll, az az aggodalom.
No meg a bizalmatlanság a férfiúi nemmel szemben. Hiszen hallunk történeteket megerőszakolt, elrabolt, prostítúcióra kényszerített gyerekekről, lányokról. Hallottunk a motherless ügyről (már a saját fürdőszobánkban sem lehetünk biztonságban), megnéztük a Csapda a neten című dokumentumfilmet (amelyből kiderül, hogy felnőtt férfiak hogy gerjednek rá 12 évesnek hitt kislányokra), olvastunk az incelekről (a párt találni képtelen nőgyűlölőkről), ismerjük a statisztikákat az erőszakos bűnelkövetésről.
Rengeteg információ, hallomásból tudott tények, valóságos történetek
Tudunk leányaink barátnőjének barátnőjéről, akivel fogadásból közösült a „szerelme”, majd otthagyta őt, tudunk a zárt osztályon Ágnes asszonyt játszó fiatal nőről, akit élete szerelme rábeszélt az abortuszra. Ismerünk lányokat, akiknek minden egyes szexuális együttlét fájdalommal jár, de a partner számára ez irreleváns, beszélgetünk anyukákkal, akiknek a házastársi kötelesség a legfájdalmasabb az összes kötelesség közül. Hallottunk az italba keverhető drogokról, amelyek kiszolgáltatottá teszik a legtudatosabb nőt is.
Szörnyűség szörnyűség hátán! Pedig valljuk meg, a férfiak döntő többsége nem szokott hobbiból nőket erőszakolni.
Nemcsak az erőszaktól, de a szexuális úton terjedő lelki sérülésektől is szeretnénk megóvni leányainkat, ki-ki vérmérséklete szerint.
Van, aki cseszegeti a lányt az öltözködés miatt.
Van, aki nem engedi el bulizni.
Van, aki sofőrszolgálatot vállal esténként.
Van, aki a nem kívánt terhességről tart prédikációt.
Van, aki lépten-nyomon felhívja a figyelmet arra, hogy a fiúk mind csak azt akarják.
„Vigyázz magadra!, „Gyere haza sötétedés előtt!”, „Csak a saját poharadból igyál!”, „Ne higgy a pasik ígérgetésének!”. Ismerős mondatok?
Tesszük mindezt annak ellenére, hogy a cél valójában az, hogy gyermekünk egy bizalomra épülő szerető párkapcsolatban leljen boldogságra. Elég ambivalens helyzet. 20 évesen már a legtöbb lány a kisujjából rázza ki: Minden férfi disznó!
Nem minden férfi disznó!
Számtalan férfi- és fiúrokonom, barátom nevében kikérem magamnak, hogy minden férfi disznó lenne! A természet hívó szava azonban nagy úr, ha senki nem mutat utat abban, hogy ösztönkésztetéseinket kulturált ember módjára éljük ki – a ne árts! elve alapján – akkor nem kell aljas dögnek lenni ahhoz, hogy
a tudatlanságból akár magunknak, akár másnak (testi és lelki) fájdalmat okozzunk.
Míg lányainkat a lehető legrosszabb forgatókönyvekre készítjük fel, a fiainknak nagyjából nem mondunk semmit. Bizonyára kevés olyan fiús szülő van, aki azzal engedi el bulizni a fiát, hogy „Kérlek, ne erőszakolj meg senkit!”, „Kérlek, ne itass le egyetlen lányt sem, hogy aztán könnyen elcsábítsd!”.„Kérlek, mindig tartsd észben, hogy a nem az nem, sőt a nem tudom, a talán, a majd máskor, a most ne, a kérlek ne – ezek is mind azt jelentik, hogy STOP!”. „Kérlek ne feledd el, hogy minden izgató női test egy emberi lelket takar!”.
Az én generációm kellően gátlásos ahhoz, hogy a testiséggel kapcsolatos kérdésekben egyáltalán ne tudjon kapcsolódni saját gyerekéhez. Egy-egy apuka szexedukáció címszó alatt esetleg óvszert nyom a fia kezébe, de mély lélektani elemzésekről a lehető legritkább esetben hallok.
Sajnos vannak olyan apák is, akik kifejezetten bátorítják fiaikat a skalpgyűjtésre. Az ide vonatkozó kedvenc sztorim egy távoli haver, aki – bár a párkapcsolati hűséget meglehetősen lazán kezeli – a gyereknevelésben kifejezetten szigorú erkölcsösséget tanúsít, legalábbis, ami a kamasz lányát illeti.
Nem járhat bulizni, nem aludhat a pasijánál, hiszen őrizni kell a tisztaságát. Ezzel szemben a kamasz fia számára azt közvetíti, hogy az igazi férfi „kardélre hány” minden numerát, aki hagyja magát.
Férfiak és nők is
A tőlünk fizikailag, kinézetben, értékrendben, kultúrában távoli ember tárgyiasítása univerzális emberi jelenség, nem a férfiak privilégiuma. Nők is képesek a koncentrációs táborban dehumanizálni zsidó embertársaikat, nők is képesek dühük kitöltésének tárgyaként tekinteni egy kisdiákra, nők is minősíthetetlen stílusban küldik el melegebb éghajlatra a hajléktalant.
A női nem objektifikációja azonban a patriarchális társadalom vívmánya, hosszú évezredes hagyományra tekint vissza. A 21. században tulajdonképpen akár szakíthatnánk is eme hagyománnyal. Itt az idő, hogy ne csak lányainkat készítsük fel az önvédelemre, hanem fiainkat is, hogy ne kelljen tőlük megvédeni lányainkat.
Ahogy a kedvenc graffitim tömören megfogalmazza:
Protect your daughter! Educate your son!
Ó, ió, ció, áció Edukáció!
A szexuális nevelést egyfajta érzékenyítésként fogom fel, ami azzal kezdődik, hogy csecsemőkorban is személyként tekintünk a gyerekünkre – így később ő is értékes személyként tekint önmagára. Ez a fajta önbizalom az alapja annak, hogy másokra is személyként tekintsenek. Az óvodában a saját test tisztelete mellett a másik test tiszteletére is megtanítanám őket.
Lehet, sőt kell beszélni például a maszturbációról abban az esetben, ha a gyerek már rátalált erre az örömforrásra. A gyereknek joga van tisztában lenni azzal, hogy ez egy szuper érzés, ha egyedül csinálja, de másnak ehhez semmi köze, sőt, lehet, hogy kifejezetten zavar valakit, ha ezt a szuper élményt meg akarja osztani kortársakkal.
Vagy nézzük például a kergetőzést, csiklandozást. Bár a másik nevet, fontos monitorozni, hogy kínjában vagy örömében.
Szerintem a szexedukáció része kellene, hogy legyen a pornóról és a prostitúcióról való diskurzus. Fiúként nem árt tudni, hogy milyen érzéseket vált ki egy pornójelenet a lányokban. Elég szomorú, ha 14-15 évesen az a kép alakul ki egy fiúban, hogy a lányok azt szeretik, ha minden testnyílásukba minimum egy, de lehetőség szerint inkább két hímtag hatol. ITT találsz magadnak ismertető anyagot a témához.
Én fontosnak tartanám, hogy a fiatalokat megismertessük pornószínészek, prostituáltak életútjával. Fiúkkal, férfiakkal beszélgetve döbbentem rá, hogy ők nem gondolkodnak el azon, hogy az áruba bocsájtott hús mögött egy emberi életút, az esetek döntő többségében egy tragikus és szomorú életút áll.
Nézzék meg például ezt a Niki Belluccival folytatott beszélgetést, és rögtön látni fogják, hogy a pornó (és a prostitúció) milyen lélekölő tevékenység! Vajon a magára valamit is adó férfi biztos, hogy ehhez akar asszisztálni?
Valójában férfiak, nők, sőt interszex emberek is ugyanazzal az univerzális szükséglettel jönnek a világra:
elfogadva, szeretve lenni, egy kapcsolatban megélni az intimitást és az összetartozást.
Ha sikerül elhinteni a következő generációban, hogy emberek vagyunk, és senkit nem ér használati tárgyként kezelni, akkor jó eséllyel férfi és nő egyaránt közelebb kerülhet a valódi intimitás egyetemes emberi szükségletének kielégítéséhez. Ideje felülírni azt a női keserűségből táplálkozó sztereotípiát, miszerint minden férfi disznó!
Oszd meg a véleményed velünk!