Már nem tudunk két lépés távolságból rálátni az asztalunkra, kanalazni a tányérunkból

Az evés téma a kamaszok többségénél elég változatos képet mutat. Már nem azért, mert változatosan étkeznek, hanem azért, mert ha nem spotolnak rendszeresen, akkor általában nem esznek túl sokat. Kivéve akik a hűtőt nyitogatják. Vagy esznek, de követhetetlen, hogy mit és mikor. A jól megszokott jólevő gyerekből egyik pillanatról a másikra rosszevő lesz.

Amit eddig megevett azt már nem eszi és ha nagyon rápörgünk erre a témára (mert erre azért rá lehet pörögni nagyon), akkor egy idő után jól össze is veszünk velük, mert hiába főzünk, ő inkább a haverjaival költi a zsebpénzét mindenféle junk ételekre.

Hol vannak már a beszélgetős vacsorák (vagy sosem voltak?)

Beszélgetni csak kajálás közben lehet? Nyilván nem. De érdemes megpróbálni, mert ha néha-néha összejöna hangulat, akkor lehetnek emlékezetesek ezek a „találkozások”.

Amit eszünk és amit nem eszünk (vagy éppen most nem eszünk), amit egyen a kamasz és amit ne egyen (vagy éppen most ne egye) témakör viszont sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk.

Túltoltuk ezt is. Már nem tudunk két lépés távolságból rálátni az asztalunkra, kanalazni a tányérunkból.

Mert mindig van valami, amit nem lehet enni, vagy nem úgy kell enni, vagy nyersen kell enni vagy mostantól épp meg kell főzni.

Dr. Vekerdy Tamás Belső szabadság könyvéből idézünk, és ha szeretnénk ma egy igazán jó „étkezési tanácsadóra” hallgatni, akkor ő legyen az:

„Az oldott hangulatú, kedélyes közös étkezések – a család egyik összetartó ereje. Az asztal melletti fecsegés, a ’tislizés’ az összetartozás élményét és az érzelmi biztonságot erősíti. Persze az sem mindegy, hogy mit eszünk, és nagyszerű, ha olyan körülmények között élünk, hogy van lehetőségünk választani. (Jaj, ilyesmikről beszélve soha nem feledkezhetünk meg az éhezőkről sem, akik ráadásul térben sokszor oly közel vannak hozzánk…)

Másrészt valódi veszély, hogy sokan azok közül, akiknek van mit enniük, kezdenek kicsit túl sokat foglalkozni ezzel, és mániákussá válni a – gyakran spirituális okfejtésekkel megtűzdelt – tudatos táplálkozás terén (is).

Különböző nézeteket képviselő táborok ugranak egymásnak vehemensen a helyes táplálkozás jegyében.

Mit egyen a gyerek, és mit ne egyen, és mit együnk mi, és mit ne együnk semmiképp – lassan ez is hitbuzgalmi, inkvizíciós kérdéssé válik. Érdemes időnként emlékeztetni magunkat arra, hogy mit mondott erről Jézus: nem az fertőzteti meg az embert, ami a száján bemegy, hanem ami kijön a szájából…”

Fotó:pexels.com