A kamasszal való egy fedél alatti vergődés életforma mellé néha beköltözik egy nyomasztó érzés, ami azt visítja a füledbe, hogy rég nem azt az életet éled, amit egykor civilizált, társadalmi normák mentén menedzselt létként definiáltál. Minden jel szerint a családban valaki meghibbant: időnként magadra gyanakszol, s ez még a könnyebben emészthető jelenség. A jeges rémület akkor önt el, amikor rádöbbensz, hogy a cuki élőlény, aki eddig jólfésült mintagyerekként erősítette anyai énképedet, valójában egy ön- és közveszélyes őrült. Salát Luca írása arról, hogy mielőtt pszichológushoz fordulsz a kamasszal mit gondolj át.
Kamaszos anyák életében rendszerint eljön a pillanat, amikor felötlik a kérdés: Nem kellene ide egy pszichológus?
A helyzet akkor válik igazán aggasztóvá, amikor házi tébolyultad benyögi, hogy nem ő, hanem te vagy az a statisztikai tényező, aki az egy háztartásban élő lelki nyomoroncok számát gyarapítja. Ettől aztán elbizonytalanodsz.
Mert mostanában tényleg nem a legjobb formádat nyújtod, s egy-egy katasztrófába torkolló vacsora után az életed a rántottcsirke maradványai fölött belédhasít a felismerés, hogy soha többet nem tudsz már úgy létezni, mint a régi szép időkben, amikor kiegyensúlyozott fiatal anyaként a világ a lábaid előtt hevert.
A pszichológus azonban drága, macerás eljárni hozzá, s nagy a kockázata, hogy egy tudálékos megmondóemberrel találod szembe magadat, aki megcsappant önbizalmad maradványait is három mondattal elsöpri a föld színéről. Az egyik serpenyőben ott van a pszichológushoz járás minden kényelmetlensége. A másikban pedig a feszítő probléma terpeszkedik. Igy aztán, mielőtt pszichológussal rémisztgetjük a kamaszunkat, néhány dolgot érdemes tisztázni magunkban:
Kinek keresünk szakembert?
Szerintem egyszerűbb magunknak, de léteznek olyan vakmerő szülők, akik a gyereküket kergetik pszichológushoz. Ezzel gyakran csak tetézik a bajt.
Mert a kamasz rendszerint tiltakozik. Pszichológushoz a hülyék járnak. Ő normális. A hülye pedig te vagy.
A tizenéves hiába vérzik számos sebből, kifelé azt mutatja, hogy egy birodalmi lépegető keménysége kutyafasza az övéhez képest. Egy motiválatlan kamasszal farkasszemet nézni nem csak szülőként, de pszichológusként is rettenetes.
A veronai buszbaleset után hónapokig dolgoztam a tragédiában közvetlenül érintettekkel.
Az egyik legizzasztóbb feladat azoknak a fiataloknak az elérése volt, akik súlyos traumán mentek keresztül, de elzárkóztak a segítségtől. Egyszer egy anyuka keresett meg a lánya miatt, aki a legjobb barátját veszítette el, de nem beszélt a fájdalmáról senkinek.
Az egyeztetett időpontban a lány utálkozó arccal lépett a szobámba. Mentségemre legyen mondva, már én is kimerültem a sokhetes kemény munkától, és hirtelen bőgni kezdtem, mert nem éreztem erőt az előttem álló csata megvívásához. Aztán valahogy összekapartam magam, és választás elé állítottam a döbbent lányt: vagy eljön hozzám iskolaidőben három alkalommal, amikor nem faggatom őt a gyászáról, vagy pedig egy általam ajánlott magánpszichológushoz fogja az anyja elrángatni, aki garantáltan hülyébb lesz, mint én vagyok.
A lány elröhögte magát. Néha a humor, az abszurditás és annak vállalása, hogy felnőttként is sebezhető vagyok, csodákat tesz a kamasszal való kapcsolatunkban. Hamar kiderült, hogy a diáklány a gyászával szépen dolgozik, viszont nem bírja elviselni, ha beleugatnak az életébe.
Néha a kamasz simán megküzd borzalmas eseményekkel is. A pszichológus ilyenkor csak azért kell, hogy lecsillapítsa a hisztérikus szülőket megállapítsa, indokolt-e a beavatkozás.
A pszichológus nem oldja meg a problémát, csak egy a sok rendelkezésre álló mankók között
A katasztrófaközeli állapot nélküle is csillapodik, csak vele gyorsabb, egyszerűbb, zökkenőmentesebb. A szakember nem javítja meg a kamaszt szülői megrendelésre.
A gyerek érzékeny műszerként jelzi családi rendszerünk anomáliáit.
Ha magunk nem dolgozunk hozzáállásunkon, kapcsolatainkon, félelmeinken, akkor a gyerek nem fog rendbe jönni. Torz családi konstrukcióink megváltoztatása nélkül lehet, hogy az aggasztó viselkedésmintát meg tudja szüntetni egy ügyes pszichológus,
de előbb-utóbb a feszültség jelentkezni fog egy másik tünet formájában, esetleg egy másik családtagnál.
Mondjuk az egyik kölyköt sikerül kivakarni a többhónapos alkoholmámorból, amikor egyszer csak kötelességtudó nővére felszámolja szociális kapcsolatait, ráadásul soha többet nem mer tömegközlekedési eszközre szállni.
És persze akadnak tudatos kamaszok, akik maguk kérnek segítséget.
Általában ramatyul vannak (rendszerint szoronganak, levertek, szociálisan izoláltak, nincs önbizalmuk, lelkileg, de sokszor fizikailag is bántják magukat).
Szüleik – bár sok butaságot elkövetnek, de – olyan bizalomteli légkör megteremtésére képesek, amelyben a kamasznak nem ciki segítséget kérni.
A pszichológussal való rémisztgetés helyett először érdemes egy olyan biztonságos fészket megteremteni, ahol egymás jelzéseire érzékenyen és tapintatosan lehet reagálni. Így jó eséllyel épp a megfelelő pillanatban nyögjük be kölykünknek a már rég elraktározott pszichológus telefonszámát.
Egy jó szakember sosem osztja az észt
Inkább kérdez, hallgat, tapogatózik, új szempontokat vet fel, segít a fókuszálásban, időnként hülyeségeket beszél, s ha jó fej, akkor ezt be is vallja. A meló zúzós részét a kliens végzi.
Kamaszterápiában rendszerint a szülő a megrendelő, a pszichológus viszont a gyerekkel dolgozik együtt, akinek terápiás célja sokszor szöges ellentéte a szüleiének.
Gyakran épp azért hurcolják a szerencsétlent szakemberhez, mert elképzeléseik különböznek. Sok felesleges körtől kímélnék meg magukat meg engem,ha már egy közös kompromisszummal érkeznének. Vagy legalább azzal az igénnyel, hogy közelítsük az álláspontokat. Én hajlamos vagyok a gyerek pártját fogni. Tudjatok róla, mielőtt hozzám külditek a gyerekeiteket.
Mindenkinek jót tesz, ha életében egyszer végigküzdi magát egy irányított önismereti folyamaton.
Amikor a kamaszunk megbolondul, gondoljuk végig, hogy megéri-e beléfeccölni a sok pénzt, amit a pszichológus kér. Neki még van elég ideje, hogy az önismeret magasabb szintjére lépjen. Érdemes azonban megfontolni, vajon nincs-e kedvünk magunknak elindulni ezen az izgalmas úton..
Fotó: pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!