Óvodás korom óta csodaszép akartam lenni, az értelemre, kedvességre, jóságra való törekvés vágya csak jóval ez után következett. Ma már tudom, fantáziálhattam volna ennél kreatívabban is a személyiségfejlődés szempontjából oly fontos években, s akkor talán nem nézném még ma is irigyen a Miss Hungaryt, temetve soha be nem indult karrieremet a szépségiparban. Halápi Anita pszichológus szerzőnk írása.
Sejtem én, hogy van ebben a műsorban valami kínos, valami nagyon szomorú, de hiába.
Ez valami olyan szenvedély nálam, mint amikor HVG-be burkolva olvasom a Fannyt, vagy bármely, értelmes nők kezébe nem ajánlott magazint.
Régebben úgy képzeltem, vannak lányok, akik csak egyszerűen szépnek születnek, hosszú a combjuk, jó helyen van az arccsontjuk, s amikor megnőnek, elsétálnak egy válogatóra, esetleg még egyre, aztán tesznek pár kört a zsűri előtt, s már övék is a győzelem.
Nem sejtettem, hogy a koronához ennél sokkal véresebb út vezet.
A szépség, a napi szinten gallonszámra ivott víz és a rendszeres testedzés csak a beugró a felkészítő táborba, ahol a valódi próbatételek kezdődnek. Pont úgy, ahogyan a mesékben, hiába jókiállású és erősen becsvágyó a szerencsét próbáló gatyás parasztgyerek, szenvedés nélkül nincs sem királylány, fele királyság meg pláne. Miért is lenne az életben másképp?
Az idei verseny is komoly erőfeszítéseket kívánt a résztvevőktől. Többek között elvitték a lányokat a nagy melegben barackot szedni, kapálni, ökoóvodába idegen gyerekekkel játszani, hogy csak a legdurvábbakat említsem.
Ezt nem szemétkedésből tették-állították a szervezők- hanem azért hogy a zsűri és a szavazni vágyó közönség minél jobban megismerje a lányok személyiségét, mert
egy undok és lusta szépségkirálynővel nem lehet mit kezdeni, csak lejáratná az országot, arra meg nincs semmi szükség.
Másrészt ezekben a helyzetekben az is kiderül, hogy mennyire igényesek a lányok, van-e temperamentumok, s legalább két arcuk, minimum egy szomorú és egy vidám, mert csak egy arc az kevés a győzelemhez – fogalmazott az egyik szakértő.
És a belső kisugárzás, az sem hiányozhat, ráadásul az különösen jól látszik stresszhelyzetben, már akinek egyáltalán van olyan.
Egyetértettem velük, mert a barackszedés, kapálás, pláne taknyos orrú gyerekek tényleg kihozzák az állatot azokból, kikben valóban ott lakozik – jobban ki sem találhatták volna.
Bennem mindig ellenállást váltott ki bármiféle szüretelés,
s egy-két óra múlva -miután hasfájásig zabáltam barackot, cseresznyét, amit elértem- leginkább erősen sajnáltam magam, pláne ha meleg volt, ami azért előfordult, tekintve, hogy a gyümölcsök olyankor érnek.
Ha tőlem bárki megkérdezte volna akkor, hogyan érzem magam 35 fokban, a létra tetején- mint a királynő jelöltektől a rájuk küldött riporter- feltehetően elég nyersen reagáltam volna, leginkább ösztönös szókincsemet használva, igazam biztos tudatában.
Azonban a barackszedésről alkotott véleményem gyökeresen megváltozott.
Be kell látnom, a dalolva végzett szorgos munka másokban önzőség helyett mély és jótékonykodásra sarkalló gondolatokat szül, s ki gondolná, de terápiás hatása is vitathatatlan. Lehet hihetetlennek tűnik, de az egyik lány mosolyogva számolt be arról, hogy ott a helyszínen teljesen kigyógyult mélységiszonyából, amit egyébként a pszichológiai szakzsargon sokkterápiának nevez(ne), csak ez ingyen volt, s mindössze pár órát vett igénybe. Ki is ne lenne ettől boldog?
Most már tudom, hogy a szépségkirálynővé válás a genetikai adottságok mellett legalább annyira a jó nevelésen is múlik, amelyet az én anyám sajnos eléggé lazán kezelt. Megfogadtam, ezt a hibát én nem követem el, rajtam ne múljon a korona.
Előkerítettem az épp szépségkirálynő korban lévő lányomat, s megkérdeztem, mit szólna, ha mi ketten lemennénk a kertbe barackot szedni, mert az nagyon jó dolog.
Vagy kapálni, mert az is jó. Hátha eszébe jut valami nagyon fontos gondolat, ami jobbá tenné a világot-próbáltam motiválni. Ja, az anélkül is megy- mondta ő- például
adhatnék a gólyatáborra pénzt, higgyem el, szebb lesz tőle az élet, másrészt a jótékonyságra nevelés a példamutatással kezdődik. Mivel ez fontos nekem, így is cselekedtem…nos, legalább élelmes a lányom, ez is valami.
Október 2-án 18 órakor Anyapara meetup a Corinthia Hotel Budapestben NEGYVEN AZ ÚJ NEGYVEN, DE MIT LÁT EBBŐL A KAMASZ címmel. Információkat ITT találsz. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Írj az anyapara@anyapara.hu emailcímre egy JÖVÖK-et és küldjük a meghívót. Gyere!
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!