Négy nap múlva kezdődik az iskola

Négy nap múlva kezdődik az iskola, amely tény sokakat tölt el bizonytalansággal és félelemmel. Van, aki szereti a kihívásokat, mint ennek a cikknek az írója is, pont ezért próbálom meg gondolataimat megosztani ezzel kapcsolatban. Tóth László gimnáziumi magyartanár írása.

Nemrégen olvastam egy kommentvitát, amiben egy 16 éves diák ragaszkodott az iskolai jelenléthez, hiszen már most érzi, hogy milyen maradandó nyomokat hagyott az életében és a viselkedésében az elmúlt 5,5 hónap, mióta nem találkozhatott osztálytársaival, tanáraival. Érthető is, hiszen ő most pont az egyedfejlődésének abban a szakaszában van, amikor felértékelődnek a társas kapcsolatok, így ezektől megfosztani nagyon kellemetlen valakit.

Ráadásul ezek lassú folyamatok, ami azt jelenti, hogy egy jól irányzott járványintézkedés 3-4 hét alatt látszik, azonban az izoláció okozta pszichés sérülés csupán később, hónapok vagy akár évek múlva.

Remélem, nem lesz nagy probléma, de mégis belátható, hogy találkozásra van szükség tanár és diák, diák és diák között.

Persze sokan a végletekig, jelen esetben a lélegeztetőgépig érvelnek, és ez is megérthető.

Augusztus 17-én, késő este érkezett meg az iskolákhoz az évindításhoz szükséges fenntartói ajánlás. Nagy felháborodást váltott ki, hiszen az abban foglaltak nagyon nehezen tarthatók be. Pl. másfél méter távolságot kell tartani a tantermekben a gyerekek között. Emiatt a felesleges bútorokat ki kell pakolni a teremből.

Persze aki már látott 36-38 fős osztályt egy teremben, az tudja, hogy nincs az a bútormennyiség, aminek a kipakolásával szavatolni lehetne a távolságot. Emellett a csúsztatott csengetési rend az ebédeltetés miatt is egy érdekes kérdés. Mert pl. az egy dolog, hogy a diákok csúsztatva tudnak ebédelni, de mi lesz a tanárokkal, és mi lesz a többi osztállyal?

Mindenesetre a fenti két példa is jól mutatja, hogy egy roppant komplex kérdéssel van dolgunk, aminek a megoldása nagyon bonyolult, hiszen

mást akar a kamasz, mást a szülő, mást a tanár, mást a virológus, a fenntartó, a pszichológus.

Mindezeken túl kevés szó esik arról, hogy mi lesz a lemaradókkal.

Mert most nem csupán azok maradhattak le, akikhez nem jutott el a digitalizált oktatás. Hanem bizony bárki az országban, akinek vagy a tanára, vagy wifi kapcsolata nem tette lehetővé, hogy tanuljon, haladjon. Mert ilyenből bőven van. Egyes felmérések szerint a tanulók kb. tíz százaléka „eltűnt” az oktatásból. Erről valahogy kevés szó esik.

Márpedig benne van a pakliban hogy hibrid oktatás lesz a második hullámkor, vagy teljesen digitalizált oktatás. Tudatosan írom ezt a szót, mert ami március 13-tól elindult, az minden volt, csak digitális oktatás nem.

Ugyanis az, hogy a tanár ímélben elküldi, hogy melyik oldalát kell a munkafüzetnek megoldani, vagy hogy zoomon keresztül valaki megtartotta ugyanazt az órát mint élőben, az nem igazán nevezhető digitális oktatásnak.

Ezekhez programok kellenek, amiért fizetni kell, emellett olyan szemlélet és rendszerismeret, ami bizony nem áll rendelkezésre az  iskolák többségében.

Mi lenne az én javaslatom?

Személy szerint a hibrid oktatást támogatnám (osztály egyik fele jön a hét elején, a másik fele a hét második felében, majd csere; az otthon maradók pedig online tanulnak), azonban ennek a feltételei nem adottak. Egyrészről nem készült fel erre az oktatási rendszer az elmúlt időszakban,

pedig idő lett volt rá.

Nem készült például hatástanulmány, hogy mely iskolákban adottak igazán a feltételek a digitális oktatásra. Mennyi eszköz áll rendelkezésre? Nem szerzett be az állam semmilyen tabletet/PC-t. Emellett az ingyenes internet belengetett, de nem tudjuk megvalósul e. Továbbképzésre sem jártak el a tanárok, így a nyár alatt nem fejlődött a módszertan.

Ezen kívül plusz források sem adottak. A hibrid oktatás ugyanis sok túlórával járna a tanároknak, amit ki kellene fizetni. Tehát jelenleg nem látjuk, hogy a kiadott rendelet mellé odatevődött-e az ezt biztosító forrás.

Így marad az, hogy minden iskola, minden szülő és tanár megoldja a helyzetet, ahogyan tudja.

Mit lehet tenni szülőként, amennyiben újra átállunk a digitalizált oktatásra?

Nyilvánvalóan ezt sokan nem szeretnék, hiszen rendkívül sok pluszt igényel majd ismét a családtól. Azonban adnék néhány tippet:

• Próbáljuk meg összehangolni az osztályt tanító tanárok tevékenységét. Érdemes ugyanazon a platformon tanulni mindent, hiszen így nem kell 4-5 különböző rendszert megtanulni. Erre meg lehet kérni a tanárokat. Már csak ezért is, mert nekik is könnyebb lehet, ha ugyanabban a rendszerben tanítanak.
• Innen már csak egy lépés, hogy összehangoljuk a számonkéréseket. Ha az osztály indít egy minden tanár számára elérhető naptárat, akkor ők láthatják, hogy mikor kinek milyen elvárása van az osztály felé.
• Tartassuk be a napirendet. Bár most elindul az iskola, de jönnek a szürkébb őszi-téli hónapok, a veszély nagyobb a hosszabb alvásra, lemaradásra.
• Jön a sötét, a tél, a depresszió. Valamit érdemes kezdeni azzal, hogy a kamasz otthon lesz, egyedül lesz. Ha látjuk ennek jeleit, érdemes lesz bevonni az osztályfőnököt vagy az iskolapszichológust.
• Érdemes növelni az internetes tudatosságot. Az online oktatás hátránya, hogy az internetes információk nem ellenőrizettek. Egy remek lehetőség ez arra, hogy elmondjuk a kamasznak, hogy nem minden igaz, amit az interneten olvas.
• Figyeljünk a lemaradásra. A kimenet ha akarjuk, ha nem, az érettségi. Ha nagyon lemarad valaki, többet kell majd pótolnia. Persze nem azt mondom, hogy körmünket rágva kérjük számon a pedagógust, de igenis ez a veszély is fenyeget.

Nem tudjuk még, mi következik, és jós sem vagyok, csupán néhány gondolatot és tippet osztottam meg. Mindenesetre én arra kérem a szülőket és a diákokat, hogy tegyünk meg mindent, próbáljunk együttműködni.

Az iskolakezdés előtti este, augusztus 31-én, 19 órakor beszélgetünk Tóth Lászlóval az Anyapara LIVE-ban. Gyertek! Kérdezzetek!