Póráz

Azt látom divat ez a gyerekpóráz (nagyon megosztó persze, de azért még divat), amikor kisgyerekre, aki éppen, hogy csak jár, rádobják ezt a hámot, vagy mit és terelgetik, mint egy kiskutyát. Szücs Szilvi írása.

Én biztos, hogy sosem adok majd az unokámra (mert ha jól számolom, maximum akkor lesz legközelebb kisded a közelemben) ilyen pórázt. Bár most, hogy ezen gondolkodom – mármint, hogy mikor lesz megint kisbabám-, a hétvégén láttam egy annyira édes kisfiút, hogy azon gondolkodtam, simán bevállalnék még egyet…

De miért is írok az anyaparára a gyerekpórázról?

Azért, mert rájöttem, hogy ez igazából a 15 plusszos gyerekeknek lenne jó! Én bizony rádobnám simán a fiaimra, mert enélkül lassan úgy érzem, hogy 0-24 órában őrködöm vadászkutya tartásban, hogy

hol vannak, meddig vannak, mit csinálnak, kivel csinálják, mit esznek, mit isznak (!), mit NE egyenek és mit semmiképpen NE igyanak.

Mennyire egyszerű lenne, ha néha megrántanám a pórázt-miközben mondjuk otthon olvasgatok- és máris visszahúznám őket a bajból…

Mert én bizony lassan belátom, hogy egymilliószázezerszer nehezebb kamaszos anyának lenni, mint kisgyerekes cukipofa anyukának. Mert amikor még kicsi, van lehetőséged arra, hogy UPSZ, és már rá is tetted a „pórázt”.  Értitek mire gondolok?

De kamaszként ez a lehetőséged elmúlt. És ez bizony rohadt kemény tanulási folyamat.

Elsősorban neked.

Fotó:pexels.com