Röviden:elvéreztem

Pontosan egy hónapja megírtam, hogy milyen kihívásnak állok elébe, miszerint száműzöm életemből az egyszer használatos műanyagokat. Visszapillantva erre a hónapra, pár mondatban összefoglalnám a saját tapasztalataimat. Drixler Imola írása.

Röviden: elvéreztem.

Hosszabban: csúnyán elvéreztem, több sebből. Nézzük!

A megszokott anyagból készült táskáimmal végeztem a napi bevásárlásaimat. Nem használok nylon szatyrot máskor sem, így ezzel nem akadt gondom.

A pénztáraknál (patika, kisebb üzletek), mikor felajánlották a nylon szatyrocskát, mindig visszautasítottam. Ez is így ment idáig, ez sem okozott gondot.

Ahol először megütköztem, az a pékáru vásárlás volt. Papírzacskó alig volt valahol kitéve. Ebből a célból nem hordok magamnál, nincs is ilyen zacskóm. Nem tudom, miért is képzeltem, hogy papírzacskók lesznek mindenfelé. Kénytelen voltam nylonzacsiba rakni őket.

Zsömlécskéknél, kakaóscsigáknál ért az első sebesülés.

8-10 üzletben kerestem az agyonreklámozott többszörhasználatos zacskót. Sehol nem volt. Sehol.

Kicsi, nagy, óriás üzletben próbálkoztam, a válasz ugyanaz volt:

nincs és nem is volt. Egy helyen mondta az eladó, hogy egyszer kaptak szállítmányt, amit egy vásárló felvásárolt, az összeset.

A zöldségesnél csak nylon van. Nyilván – mikor máskor, mint a kihívás hónapjában- többször elfelejtettem vinni a saját szatyromat, és kénytelen voltam elfogadni a zacskót.

Az ennivalós üzletekben az első napokban még – ahol találtam- elsétáltam a zsemle osztályra és onnan hoztam el papírzacskókat, majd abba raktam a zöldséget, gyümölcsöt. De éreztem, hogy ez több mint haszontalan. Újabb lövést kaptam.

Nem szoktam PET palackos vizet, üdítőt venni, csak nagyon ritkán.

Mindannyiunknál van kulacs. Egy szép 40 fokos nyári napon kettes számú gyerekkel mentem vásárolni. Kettes gyerek csak azért jött be az üzletbe, mert ott legalább hűs van.

Motivációt ugye értjük: túlélés. Kölök egyszercsak megjelenik, kezében egy jéghideg colával. Egyből vissza akartam rakatni vele: nem veszünk édes lötyit, van kulacsod, műanyagmentes hónapban pláne nem.

Majd rám nézett a szomjanhalokmindjárt tekintetével, a gyöngyöző arcával (tényleg vörös volt a kánikulában) és azt mondta: De!

Van az a de, amikor én is elnémulok. Ez az a de volt. Kosárba cola be.

Fáradtnak és elhasználtnak éreztem magam, hogy megküzdjek egy szomjas, a melegtől épp megpusztulni akaró kamasszal. Újabb harctéri sebesülés.

Sminklemosó pamacs helyett használtam a jól bevált arclemosó kendőcskémet. De a körömlakk lemosásnál álltam és néztem: most akkor mi legyen?

Megvárhatom, hogy lekopik, de azt nem tartottam elég szexinek, úgyhogy újabb lövés: sminklemosó koronggal mostam le.

Bármilyen szórakozóhelyen, vendéglátóhelyen előre szóltam, hogy nem kérek szívószálat.

Ez hasznos volt, mert tényleg automatikusan rakják bele a poharadba.

Érdemes megfigyelni. Volt, ahol teljesen értetlenkedve nézett rám a pincér. Mosolyogva elmeséltem, miért nem kérek és miért lenne jó, ha ők is törekednének arra, hogy csak kérésre adjanak szívószálat.

Műanyagmentes július összegezve

Nagyon nehéz az egyszerhasználatos műanyagok teljes elhagyása egyik napról a másikra. Azt is megkockáztatom, hogy szinte lehetetlen. A mai világban, ahol körülöttünk szinte minden műanyag, nem lehet teljesen kiküszöbölni a használatukat.

Tudatosan kell ezt is csinálnunk.

A célom az volt, hogy minimálisra csökkentsem a használatukat. Csökkentettem, de nagyobb körültekintéssel, több odafigyeléssel jobb lehetett volna az eredmény.

Sokkal nehezebb volt ez a kihívás, mint azt gondoltam.

A szám nagyobb volt, mint kellett volna, azt hiszem. De azért nekem mégis jó érzés, hogy erre is figyeltem, tettem valamit és úgy döntöttem, folytatom, amit elkezdtem júliusban.

Nektek hogy sikerült?

Fotó:pexels.com