Amióta sématerápiában képződöm, a korábbinál is jobban látom, mennyiféleképp el lehet cseszni a gyereknevelést. Nem kell különösebben bántalmazó szülőnek lennünk, elég, ha túl szigorúak vagy kritikusak vagyunk, esetleg épp ellenkezőleg, túl lazák, és nem állítunk reális korlátokat. Salát Janka írása.
Életcsapdák – azok mik?
Elégtelen szülői magatartás mellett a gyerekben kialakulhat egy maladaptív séma, vagyis egy életen átívelő érzés, hiedelem arról, hogy
milyen (szar) a világ, milyen (szar) ő saját maga, milyen (szar) a többi ember, és pláne, milyen (szar) módon lehet másokhoz kapcsolódni.
Ezek a sémák, vagy életcsapdák aztán makacsul küzdenek azért, hogy fennmaradjanak: juszt is elérik, hogy az illető, aki egy adott séma szemüvegén keresztül szemléli a világot, sokszor ugyanabba a folyóba lépjen – például
újból és újból olyan párt válasszon magának, aki mellett egy értéktelen kis senkinek érezheti magát.
A sématerápia koncenpciója meglehetősen bonyolult és szövevényes, ezért úgy döntöttem, posztot írok belőle, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy én magam jobban megértsem az elméleti hátteret.
Sémák – sématerápia
A Jeffrey Young nevével fémjelzett irányzat abból indul ki, hogy minden gyermek egyetemes szükségletekkel jön a világra. A gyerek temepramentuma mellett, illetve azzal kölcsönhatásban ezen szükségletek betöltésének függvénye, hogy mennyire leszünk képesek egészséges emberként működni felnőtt kapcsolatainkban.
A sématerápiát kidolgozó szakemberek öt univerzális szükségletről beszélnek, melynek nem megfelelő módon történő kielégítése, vagy be nem töltése életre szóló károkat okozhat a személyiségfejlődésben
Társas szükségletek
Biztonság, kötődés, kiszámíthatóság és a szeretet. Ez minden gyermek legalapvetőbb szükséglete, az itt történt sérülések alakulhatnak ki a legkorábbi életszakaszban, akár csecsemőkorban.
Ezek a sebek a legmélyebbek, legnehezebben gyógyíthatók.
Minden ember alapvető igénye, hogy stabil, kiszámítható, meleg és elfogadó közegben nőjön fel. Létfontosságú, hogy a gyermek szeretve, elfogadva érezze magát, és számíthasson arra, hogy mások törődnek vele, kiszámítható módon gondozzák őt.
Önállóság, autonómia, kompetencia és énazonosság
Ideális esetben gyermekkorban megengedettek a kornak megfelelő önálló döntések.
A gyermek megtapasztalhatja, hogy ő egy független, önálló entitás, megélheti saját identitását, miközben azt is megéli, hogy tartozik valahová.
A családtagok között világos határok vannak, bátorítják a gyermek önbizalmát és önállósági törekvéseit. A túlóvó szülő, vagy az, aki mindent kontrollálni akar (az utolsó kis röpdolgozat eredményétől a párválasztásig), ezt az autonómiát ássa alá.
Reális keretek kijelölése, önkontroll kialakításának segítése, mások szükségleteinek tiszteletben tartása, szükségletek kielégítésének és késleltetésének készsége
Miközben a gyereknek autonómiára van szüksége, fontos azt is megtapasztalnia, hogy
a másik ember is érző lény, akinek megvannak a saját érzései és szükségletei, és meg kell tanítanunk gyermekünknek azt, hogy másokra is tekintettel legyen.
Sokszor halljuk manapság, hogy „kell a gyereknek a korlát”. A korlát biztonságot ad. Elképesztően szorongáskeltő tud lenni, ha mindent szabad, ha elmehetek a falig, és még azon túl is, és akkor sem történik semmi: anya nem szid le, nem borul ki, nem állít meg.
A klasszikus elkényeztetett gyerek az, akinek korai életéből hiányzik a konfrontáció, nem erősítik a felelősségvállalást az adott korosztálynak megfelelő mértékben.
Jogos igényeink, szükségleteink, érzéseink és gondolataink kifejezésének szabadsága
A feltétel nélküli elfogadás ezt a szükségletet elégíti ki. A gyermeknek éreznie kell, hogy nem kell elnyomnia érzelmeit – haragját, szomorúságát vagy éppen örömét – ahhoz, hogy szeressék őt.
Minden érzés elfogadható és respektálható!
Ezzel együtt az érzelemkifejezésnek vannak olyan megnyilvánulásai, amelyek sértik a másik embert, vagy veszélyesek a gyermekre magára, és
ezeket a viselkedésformákat keretezni kell.
Az egészséges családban a gyermeknek szabad az érzelmek, vágyak, szükségletek őszinte kommunikációja, nincs szükség játszmákra, manipulációra. Az ilyen családokban támogatják az egészséges fokú, de nem agresszív önérvényesítő viselkedést.
Játék, kreativitás és spontaneitás iránti vágy
Fontos, hogy szabad legyen elengedetten, ellazultan játszani,
egyedül és másokkal spontán, örömteli tevékenységeket folytatni,
felszabadultan viselkedni, kiélni a kreativitást és nem csak beszabályozottan, kötöttségekben élni.
A szükségletek toxikus be nem töltése esetén a gyermek túl keveset kap valamilyen jó dologból: hiányzik a szeretet, a biztonság vagy a megértés.
Ugyanakkor káros lehet az is, ha a gyermek túl sokat kap valamiből, ami mértékkel hasznos lenne: túlzottan óvják még a széltől is, vagy túlzottan engedékenyek a szülők és túl nagy szabadságot adnak a gyermeknek.
Egyértelműen tragikus a személyiségfejlődés szempontjából, ha a gyermeket trauma vagy abúzus éri.
A személyiség kibontakozása
Sok mindentől függ, hogy egy sérülés hatására milyen személyiség bontakozik ki, többek között függ a gyermek temperamentumától, vagy attól, hogy milyen korán érte a trauma, ki által érte, a korai hiányt mennyire tudták később, még gyermekkorban bepótolni (pl. örökbefogadás esetén),
melyik szülővel azonosul a gyermek.
Egy bántalmazó apa (vagy anya) mellett felnőve elképzelhető, hogy az egyik testvér az apával (vagy anyával) azonosul és maga is bántalmazó felnőtt lesz, a másik inkább az inkompetens, magát megvédeni képtelen anya (apa) reakcióit teszi magáévá.
Ugyanaz a sérülés mégis más a reakció
Hasonló sérülésekre az emberek egészen különböző viselkedésmódokkal reagálhatnak, más és más lehet a megküzdési stílusuk.
Ha valaki elfogadja a sémát, akkor beletörődik abba, hogy az élet olyan, amilyen, nem küzd a séma igaza ellen. Ha valakit soha nem szerettek igazán a szülei, akkor elfogadja alapigazságként, hogy „én egy értéktelen rongy vagyok, engem nem lehet szeretni”.
Ilyenkor minden emberi kapcsolatát úgy választja meg, ami ezt az alapigazságot erősíti meg: valóban olyan partnerek mellett köt ki, akik értéktelen rongyként kezelik.
Az, akinek az elkerülés a fő megküzdési stratégiája, minden olyan lehetőséget elkerül, ahol a sémája aktiválódhat, például egész egyszerűen
nem bonyolódik intim kapcsolatokba. Elkerüli még a lehetőségét is annak, hogy sérüljön.
Van, aki túlkompenzálással reagál, úgy tesz, mintha éppen a séma ellenkezője lenne igaz. Az, aki a szíve mélyén egy értéktelen rongynak érzi magát, a felszínen úgy tesz, mintha ő tojta volna a spanyolviaszt, és mindenki mást porig aláz.
A következő posztjaimban részletesebben is kifejtem az öt szükséglet be nem töltése esetén potenciálisan kialakuló sémákat.
Oszd meg a véleményed velünk!