Világéletemben fiús anyuka voltam. Mármint abban a 10 évben, amikor csak fiaim voltak. Belevaló csajnak éreztem magam, amikor küzdöttem a dinoszauruszokkal, a sáros ruhahalmokkal, a baleseti sebészet portásaival és a szomszédokkal, akik szerint túl hangosak élünk. A fiaim később is minden nemi sztereotipiának eleget tettek: iskolai ablakbetörések, éjszakai eltűnések, gimnáziumi pótvizsgák, szobájuk szemétdombján bivakoló egerek…Salát Luca írása.
Fiús anyuka
Amikor a harmadik kölyökkel vesztettem el emberi formám gömbölyödött a pocakom, s az ultrahangos orvos közölte, hogy egy kislányt lát, csípőből vágtam vissza, hogy ostobaság, én egy fiús anyuka vagyok, az anyai megérzés pedig pontosabb radar egy lelketlen ultrahang készüléknél.
A lányom megszületése után picit még kételkedtem. Két szoptatás között lopva lestem a pelenkába, hogy nem nőtt-e fütyi a kislányom lábai közé.
Aztán a lányos anyukasággal oly gyorsan barátkoztam meg, hogy a negyedik terhességemnél kijelentettem, hogy csak lányt szülök. Talán nem az elhatározásomon múlt, de néhány hónap múlva a lányaim száma megegyezett a fiaiméval.
Szerintem lányokat nevelni könnyebb, fiúkat viszont szórakoztatóbb
A fiúkkal átvirrasztott éjszakák után a kislányok az első pillanattól édesdeden aludtak, legfeljebb az borzolta a kedélyeket, amikor „bátraké a szerencse” alapon a fiam kikapcsolta kishúga alatt a légzés őrzőt. A lányokkal baleseti sebészeten gyakran jártam, de csak azért, mert vészhelyzetben a hónom alá kapva rohantunk a bátyjaik betört fejével, törött végtagjaival a kórházba.
Az iskola igazgatói irodájába azonban már manipulatív céllal hurcoltam őket, hátha az igazgatónak megesik a szíve a cuki kislányos anyukán, és ad még egy esélyt az átkozott fiának, aki partvison lovagolt a rajzórán, vagy tankönyvek helyett egy rozsdás baltával érkezett az iskolába.
A legnagyobb gyönyörűséget azonban az öltöztetés jelentette. A sáros esőnadrágok, szétrugdalt bakancsok és agyonnyűtt pólók mellett megjelentek a balerina ruhák, flitteres pólók és csillogós harisnyák a háztartásunkban.
Anyai önbizalmam az egekbe szökött, amikor a lányok iskolások lettek. A fiúknál én voltam a Nemtörődöm Anya, aki sosem tudta, mikor van a kompetenciamérés, mi a kötelező olvasmány, és ki az új töritanár, aki másfél éve váltotta a régit.
A lányok iskolájában én vagyok a Naprakész Anya, aki leereszkedően osztja az infókat azoknak a balfasz anyukáknak, akikhez nem beszélnek a kölykeik.
Napi és hétköznapi dilemmák
A napi dilemmák fókuszában is található nemi eltérés. Míg a lányokkal azon tanakodunk, hogy a villanykörte- vagy a gömb alakú égősorral díszítsük a kuckójukat, addig a fiúknál az a kérdés, hogy a mocskos ruhahalmok és tányérok közegében szagló izé állati tetem-e vagy simán a múlt hónapi paprikáskrumpli maradványa.
A hétköznapi drámák érzelmi intenzitásuk azonban nem mutat nemi különbséget. Én pedig együttérzően hallgatom az Élet Nagy Igazságtalanságait, akár arról szólnak, hogy…
Megváltoztatják az iskolai házirendet, és nem lehet az órákon enni meg sminkelni, ezentúl miért járok oda!?
akár arról, hogy…
Kaptam egy levelet a bíróságtól, hogy négy nap börtönre ítéltek, mert nem fizettem be a 20 ezer forintos parkolási bírságot.
A földi javakért való küzdelem is nemektől függetlenül jelenik meg az anya-gyerek kapcsolataimban. Ugyanolyan elszántan küzdök az utolsó darab intim betétért vagy tiszta push-up melltartóért, mint a dugi vodkás üvegért, esetleg az éppen működő kocsink kulcsáért.
A háztartási feladatokban megjelenő edukáció során azonban markánsan rajzolódik ki egy haladó és egy kezdő csapat. Míg a tizenéves lányaimnak azt magyarázom, hogy melyik fehérítővel indítsanak mosást, ha frissropogós ruhákra vágynak, addig a huszonéves fiaim álmélkodva hallgatnak, amikor megosztom velük a titkot, hogy
ha a poharakat nem állítva, hanem lefordítva teszik a mosogató gépbe, akkor várhatóan nem marad bennük a szutykos víz.
Nemektől függetlenül
Biztonságot ad, hogy gyermekeim körében az érzelmeim kifejezése transzparens lehet. Amikor este zokogva nyomkorászom a telómat, ugyanazt a szomorú sóhajt hallom nemektől függetlenül, csak a kísérő szöveg más:
Már megint összevesztetek? Szedd el a pénzét és dobd ki, aztán találsz magadnak másik pasit.
Ma se főzöl kaját? Akkor legalább rendelhetek a kártyáddal?
Hálás vagyok a lányaimnak. Mert…
..segítenek bezzeganyukának lenni..
…körbeölelnek a csacsogásukkal igazságtalan tanárokról, kiszámíthatatlan barátnőkről, reményteli szerelmekről…
…ugyanolyan hangsúllyal, ahogy én mondtam nekik 10 éve az óvodába induláskor, mondják most ők nekem,
Mama, hogy te ma milyen csindbabinda vagy!
… jól titkolják a nem éreznek szekunder szégyenérzetet, amikor összefutok a pasijukkal…
…elárulják melyik szempillaspiráltól lesznek a legdúsabbak a szempilláim…
…menőzhetek azzal, hogy meg tudom különböztetni Azariah-t a Krúbi-tól, tudom, mit jelent crush-solni, ki a pickmegirl és ki a fomo-s…
Hálás vagyok a fiaimnak. Mert…
…velük lehet a legtöbbet röhögni…
…úgy viszik ki a macskáimat a kertbe pórázon sétálni, mintha ez lenne a világ leghétköznapibb rekreációs tevékenysége…
… összekukáznak, amikor koncert után hívom őket, hogy
léccilécci gyertek értem kocsival, mert sokat ittam, fázom és nincs annyi pénzem, hogy taxival hazamenjek…
…a leghányadékabb főztömet is bezabálják, ha dobálok bele nekik némi húst is…
… a külföldi nyaralásunkon megmutatják elmagyarázzák nekem, hogyan működik az elf bar…
…gondoskodnak arról, hogy önkritikus maradjak, és legjobb pillanatainkban is maximum egy közepesen teljesítő szülőnek érezhessem magamat…
Valójában nemektől függetlenül vagyok hálás mindegyiknek. A világ legnagyobb menősége, hogy pont én lehetek az anyukájuk.
De őket erről inkább ne kérdezzétek…
Oszd meg a véleményed velünk!