Tudod hogy néz ki a barnakőszén?

Mostanában igen sokat tűnődőm azon, vajon ki volt az a szadista őrült, aki kitalálta, hogy gyermekeinket az ivarérés éveiben tegyük ki életük első meghatározó teljesítményhelyzetének, a középiskolai felvételinek? Nem olvastak ezek Vekerdy Tamást?  Nem hallottak ezek az élettani lustaságról? Salát Janka írása.

A lehető legrosszabb pillanatban kell felvételizni

 “Ennek az életkornak – a kamaszkornak – van egy olyan fajta lustasága, heverészési igénye, pihenésvágya, alvásszükséglete, amelyik élettanilag indokolt, megalapozott”. Ki lehetne írni a kamaszokra: „Átalakítás miatt, átmenetileg zárva”.

 A testi, hormonális, idegrendszeri változások közepette az is elég nagy megterhelés, hogy a létezés kínjait – identitáskeresés, baráti kapcsolatok, szerelmi drámák – túléljék. És erre mit teszünk mi, felnőttek? Ráterheljük a továbbtanulás összes nyűgét! Molly Edmonds szerint

„egy tini agya olyan, mint egy házimozi-rendszer, aminek egyelőre nincsenek összekapcsolva a részei: a vezetékek lógnak, a hangfalszett nincs a tévére csatlakoztatva, a távirányító pedig meg sem érkezett.”

Az életben annyi izgalmas és felkavaró dolog létezik: a testünk, a lelkünk, a másik ember teste és lelke, Ukrajna, Izrael, diktátorok, globális felmelegedés, pornó, online játékok, TikTok, és BeReal, de ezekről egyetlen árva szó sem esik az iskolában. A gyerek saját érdeklődési körén belül doktori fokozatot szerezhetne, de erre senki nem kíváncsi.

Mi, felnőttek arra vagyunk kíváncsiak, hogy a fene nagy tudományukkal vajon hányas lett a töri dolgozat.

Szerintem Kovács András Péter humoristánál jobban senki nem fogalmazta meg a kamaszkor esszenciáját:

„A szüleidet, akiket eddig a hőseidnek tartottál, egyszer csak úgy utálod őket, mint a szar. És magadat is, magadat is nagyon utálod, nagyon elcseszettnek érzed magad, és az is vagy… Szörnyű a kamaszkor, szörnyű!

Össze vagy zavarodba érzelmileg, hormonálisan, a végtagjaid összegabalyodnak, és ez az a pillanat, amikor az iskolában is azt mondják, hogy most tömjük meg az agyát, mindennel… mindennel: harmincéves háború, 1618-1648, a piros a zöld komplementere, Pécs feketekőszén, Ajka barnakőszén. Hagyjál már, máig nem tudom, hogy néz ki a barnakőszén.

Tudod hogy néz ki a barnakőszén? Nem! Csíkos négyzet a térképen – ennyit tudunk. És a legrosszabb mindehhez fiúként, hogy megállás nélkül áll a ceruzád”.

Fiúk és lányok, lányok és fiúk

Mivel a serdülő fiúk általában inkább tökön szúrnák magukat, semhogy pszichológushoz menjenek, nekem csak lányaim vannak, ráadásul én magam sem voltam soha kamasz fiú, kénytelen vagyok felnőtt férfiak emlékeire és Kovácsa András Péter narratívájára hagyatkozni.

A lányok ezzel szemben 12-15 éves koruk között szoktak anyu elé toppanni: „Anya! Szükségem van egy pszichológusra! Én magam is voltam serdülő lány, lányokat szültem – így aztán a serdülők lelki életéről szerzett közvetlen és közvetett tudásom némiképp genderspecifikus.

Lánygyermekként jó esélyed van arra, hogy a felvételit megelőző egy-másfél évben jön meg a menstruációd, ami praktikusan annyit jelent, hogy innentől kezdve a legváratlanabb időközönként önt el a vér, és akár 7-8 napig görcsök között próbálod elhitetni a világgal, hogy minden rendben.

Az egyik pillanatban bőgsz, a másikban szerelmes vagy, a harmadikban rettegsz attól, hogy valójában leszbikus vagy, mert egyszer irigykedve megbámultad a barátnőd melleit, másnap pedig azon szorongsz, hogy normális-e, hogy havi vérzésed olyan színű, szagú, állagú, időtartamú, amilyen.

Jesszusom, ha nincs egy értelmes és érzékeny anya, vagy legalább egy női pszichológus, akitől ezeket meg lehet kérdezni, akkor elképesztő szorongások forrása lehet az a hétköznapi tény, hogy menstruálsz, vagy elkezdtél érdeklődni a szexualitás iránt.

A szélsőséges hangulatingadozás inkább szabály, mint kivétel.

A középiskolába készülő serdülők okosak, izgalmasak, érzékenyek, lebilincselő előadást tartanak a szabadságjogokról, a témában minden létező forrást elolvastak már, de az oszthatóság szabályait képtelenek megérteni. Tavaly még értették…

15 éve vezették be a középiskolai felvételit

A központi felvételi rendszerét 2008-ban vezették be, mely csupán nyomokban tartalmaz általános iskolában beszerezhető tudást.

Aki nem készül rá külön, nem tud jól teljesíteni.

Mi szülők igazodunk a fennálló, igazságtalan rendhez: nyúzzuk, nyomjuk, zsaroljuk, büntetjük, kritizáljuk azt a szegény gyereket, akinek életfeladata a társas kapcsolatok építése és a végtagok passzív növesztése lenne.

Őrült tempóban nyílik az olló az alacsony és a magas érdekérvényesítő képességgel bíró társadalmi csoportok között.

Mára beláttam, hogy az intézmény nélkül kallódó autista vagy ADHD-s gyerekek, az osztályaikban szenvedő gyengébb intellektusú tanulók, a szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok menthetetlen leszakadása rajtam kívül még 300 embert érdekel az országban.

A leszakadók közül sokan talán nem is tudnak róla, hogy leszakadtak. A magasabb érdekérvényesítő képességgel bíró szülők pedig mentik, ami menthető: a saját gyereküket.

Oké, nem állunk ki egymásért, de vajon miért nem állunk ki a saját gyerekünk mellett? Miért fogadjuk el szó nélkül az embertelen játékszabályokat és nyomjuk bele gyerekünket egy köztudottan mérgező helyzetbe, miért csesszük szét a jól működő szülő-gyerek kapcsolatot?

A zárszó majdnem ez lett

Az egészben az a legszomorúbb, hogy szombat délután négy óra van, a kölyök még egy fél feladatot nem oldott meg a napi penzumból, úgyhogy miután megírom ezt a posztot, megyek, elveszem a telefonját és ráförmedek, hogy lásson neki…

Ehelyett azonban elvittem színházba és 4 órán keresztül olyan harmóniában voltunk, mint akiknek nem cseszte szét idegrendszerét a felvételi-para.

Elemeztük az előadást, beszélgettünk a világról. Ha az én okos, érzékeny, művelt, könyv- és kultúrafogyasztó gyerekem nem kell egyetlen gimnáziumnak sem, akkor… akkor… akkor passz.