Rengeteg sztori, vélemény, meglátás, javaslat járkál köztünk válás témában. Az anyapara olyan megközelítéseket szeretne behozni, amely egyszerre kizökkent és elgondolkodtat. Ilyen ez az olvasói gondolat is, amely elsőre nagyon is felháboríthatja a tömeget. „A legmegdöbbentőbb dolog nem is az volt, hogy elválunk és mostantól egyedül élek a gyerekkel, hanem az az érzés megtapasztalása, hogy
úristen ha eddig nem beszélgettem volna vele, akkor most biztos, hogy nem is tudnám ezt elkezdeni.”
Egész pontosan arra gondolok, hogy hálát adtam magamnak és valahol persze az apjának is, hogy amíg kvázi rendes családban éltünk fontosnak tartottuk azt, hogy beszélgessünk.”
És itt jön a lényeg: „Továbbmegyek: minden látszólag vagy éppen nagyon őszintén és valóságosan megélt családban úgy kellene minden nap élnünk, hogy
ha másnap elválnak a szülők útja akkor az a kamasz gyerek kizárólag abból táplálkozik érzelmileg és valahol értelmileg is, ami addig történt.”
Ezt nagyon nehéz kimondani, mert miért gondolnék arra, hogy elválunk, miközben egyáltalán nincs ez benne a pakliban? Igen, ez az, amit az érzékel kizárólag, aki saját bőrén tapasztalja a kamasz gyerekkel válás helyzeteit.
Tehát minden egyes ordibálás, számonkérés, anyai hisztizés előtt gondoljatok arra, hogy óriási hatása van a gyerekre annak, hogy hogyan kommunikáltok vele.
Félreértés ne essék! Nem azt mondjuk, hogy minden nap azzal kelj fel, hogy na, akkor ma jó fej leszek, mert ha holnap elválunk, akkor tutti, hogy hozzám se fog szólni a gyerek. Ez kizárólag egy saját élményen való tapasztalás, amely látszólag nagyon bizar, de egy biztos: nagyon igaz.
Összefoglalva: arra a jelenségre szeretnénk felhívni a kamasz gyerekkel váló kedves anyukák figyelmét, hogy bizony nagyon egyedül maradnak, mint anyák (egyébként válással vagy anélkül egyaránt), ha szétcsesztették a gyereket az elmúlt 10-15 évben.
Fotó:pexels.com
Oszd meg a véleményed velünk!